Should we die, the mechanics of life would go on without us, and that is what people feel most terribly disturbed by,' Korin interrupted himself, bowed his head, thought for a while, then pulled an agonized expression and started slowly swiveling his head, 'though it is only the very fact that it goes on that enables us properly to understand that there is no mechanism.

Szédelegve nekidőlt a kocsmafalnak, elhárította a kocsmáros ajánlatát („Jöjjön csak, támaszkodjon rám, szarrá ázik itt kint, ne csinálja már…”), s csak állt bambán és üresen ebben a könyörtelen erőben, látta, de nem értette ezt a tántorgó világot maga körül, míg aztán – egy újabb félóra múlva – ahogy szinte átmosta az eső, egyszer csak azon vette észre magát, hogy kijózanodott. Befordult az épület sarkán, odaállt vizelni egy kopasz akáchoz, s ahogy közben felnézett az égre, rettentő kicsinek és gyámoltalannak érezte magát, és míg kiapadhatatlanul, férfias erővel csobogott belőle a húgy, ismét rátört a szomorúság. Kitartóan pásztázta maga fölött az eget, s arra gondolt, hogy számukra, valahol – bármilyen messze is legyen – mégiscsak véget ér ez az örökre föléjük feszített mennybolt, amiként „itt mindennek elrendelt vége van”. Mint egy ólba, gondolta, még mindig zúgó aggyal, beleszülettünk ebbe a körülkerített világba, s akárcsak a saját mocskukban hentergő disznók, mi sem tudjuk, mi végre ez a tülekedés a tápláló csecsek körül, minek ez az örökös közelharc a vályúhoz vezető sávban, vagy alkonyatkor az alvóhelyekért. Begombolkozott, s arrébb ment, hogy szabadon érje a víz. „Mossad csak öreg csontjaimat! – morogta keserűen. – Mossad, mert ez a vén hugyos nem húzza már sokáig.” S csak állt mozdulatlanul, behunyt szemmel, és hátravetett fejjel, mert szeretett volna megszabadulni ettől a makacs, újra és újra feltörő vágytól, hogy legalább most, utolsó éveiben megtudja végre, „minek is kellett ide ez a Futaki”.

as he noticed the feeble ticking of his watch, he suddenly realized that he had been escaping all his life, that life had been a constant escape, escape from meaninglessness into music, from music to guilt, from guilt and self-punishment into pure ratiocination, and finally escape from that too, that it was retreat after retreat, as if his guardian angel had, in his own peculiar fashion, been steering him to the antithesis of retreat, to an almost simple-minded acceptance of things as they were, at which point he understood that there was nothing to be understood, that if there was reason in the world it far transcended his own, and that therefore it was enough to notice and observe that which he actually possessed.